Arra vállalkoztam a bloggal, hogy lehetőleg ne ugyanazokat a dolgokat mondjam el pepitában, amit máshol is olvashatsz (bár óhatatlanul lesz ilyen is), hanem adjak más perspektívákat, értelmezéseket is. Ilyennek gondolom a pénzügyi, tágabb értelemben az egzisztenciális függetlenség fogalmát is.
Általános félreértés, hogy a részvénybefektetés abban az értelemben eredményez pénzügyi függetlenséget, ahogy azt sokan romantikusan – tipikusan filmélmények és figyelemhajhász befektetési “guruk” hirdetései alapján – elképzelik. Nem, nem feltétlenül leszel kisbefektetőként közelebb a tengerparton mojitóval a kezében henyélő unatkozó milliomoshoz. Legalábbis nem könnyebben, mint sikeres fogorvosként vagy kőművesként. Egyrészt ez is pontosan olyan munka, mint a többi. A hosszútávú befektetésekről szóló inaktivitás (tudniillik, hogy „ó, csak pár óra havonta és dől a lé”) magára a befektetési aktusra vonatkozik: vétel, eladás, amit némelyik profi valóban kétévente egyszer, ha elsüt. De ezt folyamatos napi munka előzi meg (elemzés). Warren Buffett például több mint ötven éven át napi 10 órát olvasott pénzügyi jelentéseket, még a 90. életévén túl is. Tehát már itt bukik az az elképzelés, hogy egy függőágyon himbálózva tengeted a napjaidat dologtalan milliárdosként.
Másrészt meg kell érteni, hogy a sikeres hosszútávú részvénybefektetés három erőforrásra támaszkodik: (i) tőke, (ii) idő, (iii) a befektető tudása/tapasztalata/számítási kapacitása. És hát, hasonlóan a látványos nukleáris láncreakcióhoz, itt is szükséges az erőforrások „kritikus tömege”. Tudatos KisBefektetőként azonban mindhárom erőforrás limitált, vagy legalábbis nagyon ritkán van mindháromból egyszerre elégséges mennyiség. Innentől kezdve az az ígéret, hogy a fent említett módon élvezed a pénz által nyújtott szabadságot, sokaknak tényleg csak ígéret marad.
Akkor mégis milyen értelemben adhat ez a tevékenység anyagi függetlenséget? A pénzkeresés (vagy inkább pénzcsinálás), mint üzleti tevékenység függő viszonyainak (stakeholderek) kisebb számossága, azaz a magasabb szabadságfok miatt. Ha megnézel egy átlagos üzleti modellt, akkor azt látod, hogy te, mint jól kereső menedzser és/vagy tulajdonos, függő viszonyban vagy egy csomó ún. érdekhordozóval (stakeholderekkel). Hiába vagy te a főnök, esetleg akár a tulajdonos is, valójában sokszor éppen te vagy a rabszolga. Függsz az alkalmazottaidtól, a menedzser- vagy tulajdonostársaidtól, adott esetben a főnöködtől (még tulajdonosként is lehet ilyen felállás), az ügyfeleidtől, a beszállítóktól, és még lehetne sorolni a listát.
A hosszútávú részvénybefektetések esetén azonban – leegyszerűsítve a modellt – három függőviszony létezik: (i) Mr. Market, (ii) Te magad a tudásoddal és tapasztalatoddal, (iii) és a Jóisten (ateistáknak: az Univerzum probabilisztikus természete). Kicsit árnyalja a képet a szabályozási környezet és a bróker, de ezek egyike sem 100%-ban kötelmi viszony.
A hosszútávú, fundamentális elemzésen alapuló tőzsdei befektetéssel Tudatos KisBefektetőként tehát nem feltétlenül hatalmas vagyonra teszel szert (bár ez sincs kizárva), hanem azt a pénzt, amit megtermelsz a legkevesebb függőviszony mellett (vagy ahogy a fizikában mondják: a legnagyobb szabadságfokkal) termeled meg.
A pénzteremtés szabadságának egyedülállóan magas foka az, amit a tőzsde (buy and hold) megad, és nem feltétlenül a mértéke (emlékezz: KisBefektetőkről beszélünk!). És hidd el, ez számít. Multinacionális vállalatok különböző szintű menedzsereként volt alkalmam számos „nagy kutyával” találkozni. Azok többségének az élete, akiket láttam magam körül immár sikeres tulajdonosként, függetlennek megélve magukat, egyáltalán nem tetszett. Ezek közül sokan inkább az önmagával a kapcsolatot már régen elveszített rabszolga benyomását keltették, mint szabad emberét. Ezek az élmények engem is sokszor elgondolkodtattak, és arra a konklúzióra juttattak, hogy a pénzteremtésnek elsősorban a minősége (szabadságfoka) és csak másodsorban a mennyiségi dimenzója számít.
Ez az elv (függőviszonyok minimalizálása) egy kicsit rezonál Sólyomi Dávid, a The Falcon Method alapítója és az Osztalékból szabadon (és azóta több más) című könyv szerzőjének gyakran hangoztatott gondolatával: „nem a hozam, hanem az életérzéssel korrigált hozam számít.”
Akkor ezt (pénzügyi függetlenség) tisztáztuk. De hogyan lesz ebből egzisztenciális függetlenség is? Ez már egy kicsit filozófikusabb, a gyakorlatban csak részben kivitelezhető kérdés. A Tudatos KisBefektetői létünkből következik, hogy a fentebb említett erőforrásaink (tőke, idő, szakértelem) korlátosan adottak. Ezeket magunknak kell létrehozni, ami egy ciklikus folyamat: befektetés önmagunkba (tanulás) → megfelelő munkahely, ami a forrást (jövedelem) biztosítja → költséggazdálkodás → megtakarítás → befektetés → hozam újrabefektetése, akár a teljes ciklus újraindításával.
Ennek a folyamatnak minden lépésénél szintén törekedhetünk a függőségi viszonyok minimalizálására. Pl. költséges és időben elhúzódó egyetemi képzések helyett tanulhatunk gyakorlati képzések során profiktól. A jövedelemszerző képességünket vihetjük olyan irányba, hogy egy sajátosan értelmezett digitális nomádként térben, időben és szervezeti szempontból is szabadabban dolgozhassunk. A költségeink terén részben függetlenedhetünk mondjuk az adott ország gazdaságpolitikájától: ma már könnyedén bankolhatsz külföldön (országkockázat csökkentése), tarthatod a megtakarításodat különböző devizákban (a saját deviza romlásának kezelése), adott esetben a rendszeres vásárlásaidat is bonyolíthatod máshol, tompítva ezzel az adott ország inflációs nyomását, és – bár ez már túlmutathat a tipikus Tudatos KisBefektető lehetőségein – de teljesen törvényesen adót is optimalizálhatsz. Ha érdekelnek ez utóbbiak , akkor ajánlom olvasásra Andrew Henderson: Nomad Capitalist című könyvét, vagy ha vársz egy kicsit, olvasd majd el az erről írt összefoglalómat.
Így válik a tisztán pénzügyi tevékenységből egzisztenciális modell: egy életstratégia, ahol – ha a boldogságé nem is –, de a boldogulás forrása éppen az, hogy mindvégig tudatosan törekszel a függő viszonyaid mérséklésére. Ha jobban meggondolod, ez a mai bizonytalan világban a befektetési sikeren túl, akár a túlélést is jelentő stratégia lehet.
Sok sikert!
Az adatvezérelt döntéshozásról ma már minden cég beszél, de jóval kevesebben csinálják jól. Hárombetűs rövidítések (KPI, OKR, ERP, CRM) lepik el a prezentációkat, miközben a valódi kérdés az lenne: tényleg azt mérjük, ami a tulajdonosok számára értéket teremt? Vagy csak kipipáljuk az „adatvezéreltség” és a „digitalizáció” buzzwordjeit, miközben csendben égetjük a tőkét.
Az adatvezérelt döntéstámogatás folyamatának egyik kritikus lépése a megfelelő metrikák megválasztása.
Tudtad, hogy a rosszul meghatározott KPI ok és ösztönzők alapján simán el lehet vezetni egy vállalatot hatalmas bónuszokért úgy, hogy valójában a menedzsment nem tesz le valódi hozzáadott értéket az asztalra?
Tudtad, hogy még ha a vezetés jóhiszemű és hozzáértő is, akkor is tud tulajdonosi értéket rombolni egyszerűen a rosszul megválasztott metrikák eredményeként?
Tudtad, hogy külön irodalma van annak, hogyan lehet a klasszikus számviteli mutatókat törvényes keretek között – akár akaratlanul, akár szándékosan – manipulálni a vezetés érdekében, a tulajdonosok rovására? Olvass tovább a részletekért!
