A kvantummechanika üzenete adatelemzőknek, üzleti döntéshozóknak, részvénybefektetőknek – a bizonytalanságról egy kicsit másképp

Az előző, „adatosan” fejnehéz bejegyzések után az elhatározásomhoz híven egy kicsit „lágyítok” ezen a tartalmon: tőzsdepszichológiával fűszerezem meg, egy csipetnyi kvantummechanikával – pontosabban annak egyik legismertebb filozófiai interpretációjával. Ez azonban nem öncélú témafrissítés.

A tágabb értelemben vett üzleti, és azon belül kifejezetten a részvénybefektetéssel kapcsolatos döntéshozatal során tudatosítanunk kell a pszichológia (pl. heurisztikák, érzelmi és kognitív torzítások) meghatározó szerepét az objektív, adatvezérelt döntéstámogatás mellett. Meggyőződésem, hogy racionális döntést csak e kettő – az adatvezérelt elemzés és a pszichológia – egymást kiegészítő alkalmazásával hozhatunk.

De akkor hogyan jön ide a kvantummechanika?

A nyugati oktatási rendszer még száz évvel a modern fizika és annak filozófiai interpretációi után is alapvetően a klasszikus, newtoni mechanika világképével engedi életútjára a fiatalok millióit. A nyugati féltekén – tudatosan vagy tudattalanul – azzal a szemlélettel közelítünk a döntési problémákhoz, hogy a bizonytalanság pusztán információhiány. A newtoni mechanika alapvető üzenete ugyanis az, hogy a világ determinisztikus: minden meghatározott, ennél fogva minden kiszámítható, előre megjósolható, és ha éppen nem ez a helyzet (valószínűségek), akkor az csak azért van, mert nem áll rendelkezésre minden szükséges információ. Biztos hallottál már a Laplace-démonról. Pierre-Simon Laplace (1749–1827), a francia matematika, fizika és csillagászat egyik legjelentősebb alakja azt állította, hogy ha egy emberfeletti intelligencia – ez volna a Laplace-démon (vö.: AI 😉) – egy adott pillanatban ismerné az univerzum összes részecskéjének helyzetét és impulzusát, valamint képes lenne ezen adatok elemzésére, akkor a világ teljes múltja és jövője feltárulna előtte. Ez a gondolatkísérlet a klasszikus mechanika szubjektív determinizmusának szimbólumává vált: a világ mintegy kozmikus óraszerkezet, ahol minden kiszámítható és előre meghatározott.

A „baj” csak az, hogy megérkezett a kvantummechanika, és ezt a szemléletet teljesen átírta. A bizonytalanságot – és ezzel a világ probabilisztikus természetét – nem (csak) az információ hiányának, hanem az univerzum fundamentális tulajdonságának tekinti.

Mi következik ebből? Az, hogy a világ eseményei csak korlátozottan megjósolhatók, és egy bizonyos szint fölött sem az információ, sem a mögötte álló adat (a kettő nem ugyanaz!) nem segít tovább. Hogy érezd ennek a súlyát: ez az emberiséget foglalkoztató egyik legfontosabb filozófiai kérdés – eleve elrendeltetettség versus szabad akarat. Nem véletlen, hogy Albert Einstein – akinek relativitáselméletének egyik filozófiai következménye a newtoni determinizmust támogató blokk-univerzum modell – egy fél életen át vitatkozott („Isten nem kockajátékos”) a kvantummechanika egyik alapítójával, Niels Bohrral (“Ne mondjuk meg Istennek, hogy mit tegyen”). És nagyon úgy tűnik, hogy Bohrrnak lett igaza – bár a teljességhez hozzátartozik, hogy a kvantummechanikának több értelmezése is létezik, köztük determinisztikusak is.

Talán már érzed, hogyan kapcsolódik mindez a részvénybefektetéshez – és általában az üzleti döntéstámogatáshoz. Úgy van! 😊 Szép és jó az AI, a data science, és tényleg szuperek a különféle prediktív elemzési eljárások, de a fentiek értelmében egy bizonyos határon túl az elemzés már értelmetlen is lehet. Mostanra már te is tudod, hogy elvben hiába törekednél végtelen adatgyűjtésre és abból információszerzésre: a bizonytalanság valamilyen foka akkor is megmaradna.

Ez azonban még a kisebbik probléma, és önmagában valóban inkább elméleti kérdés a Tudatos KisBefektetők számára. A nagyobb gond – és itt lép be igazán a pszichológia – az ehhez kapcsolódó érzelmi és kognitív torzítások jelenléte.

Ezek már nagyon is kézzelfogható hatással lehetnek a teljesítményedre (például a hozamodra). Ha ugyanis nem hallod meg a kvantummechanika „üzenetét”, és a newtoni szemlélet alapján a bizonytalanságot a végletekig feszített adatgyűjtéssel és elemzéssel próbálod megszüntetni, akkor az alábbi, jól ismert és különösen veszélyes kognitív és érzelmi (a kettő nem ugyanaz!) torzítások áldozatává válhatsz:

1. Minél többet elemzek egy részvényt, annál jobb befektetésnek érzem – pusztán azért, mert sokat foglalkoztam vele

Ennek hátterében az úgynevezett Concorde-hatás (Concorde effect), más néven az elsüllyedt költségek csapdája (sunk cost fallacy), valamint a status quo torzítás kombinációja áll. A lényege: mivel már sok időt és energiát fektettem az elemzésbe, nehezen fogadom el, hogy ez akár elvesztegetett erőfeszítés is lehet, ezért hajlok a befektetésre akkor is, amikor azt racionálisan már el kellene engednem.

Erre klasszikus példa a Concorde repülőgép fejlesztése, amikor az 1960-as években Franciaország és az Egyesült Királyság extrém összegeket költött egy szuperszonikus utasszállító programra, és még akkor is folytatták a projektet, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy az gazdaságilag veszteséges – pusztán azért, mert „túl sok pénz ment bele”.

2. Több információ = jobb döntés

Ennek hátterében a tudás illúziója (illusion of knowledge) nevű torzítás áll. A csapda egyrészt az, hogy egyszerűen nem igaz: több információ nem vezet automatikusan jobb döntésekhez. Sőt, kutatások szerint a túl sok információ rontja a döntési minőséget, mert az agyunk nem képes minden szempontot megfelelően feldolgozni, így irreleváns vagy zajos adatokat súlyozunk túl.

Másrészt a bőséges információ hamis kompetenciaérzetet ad, ami közvetlenül elvezet a következő torzításhoz:

3. Túlzott magabiztosság (overconfidence)

Ezt talán nem is kell tovább magyarázni.

4. Döntési bénultság (analysis paralysis)

Ez önmagában nem egyetlen torzítás, hanem több érzelmi és kognitív mechanizmus együttese, és az egyik legeredménytelenebb befektetői viselkedésformához vezet: a „partvonalon ácsorgáshoz”, amikor csak elemzünk, de a ravaszt soha nem merjük meghúzni (nem hozunk döntést, nem lendülünk akcióba, nem fektetünk be).

Bár a racionális, és azon belül az adatvezérelt döntéshozatal kifejezetten gyakorlatias tudomány – ha éppen nem művészet –, szerintem a világnézeti alapok és a gondolati keretrendszerek is rendkívül fontosak.

Érdemes ezért az oktatásunkból örökölt klasszikus mechanikus világképünket kissé hozzáigazítani a modern fizika felismeréseihez (kvantummechanika). Az is sokat segíthet, ha más – jellemzően keleti – filozófiák és világképek felé is nyitunk, hiszen ezek közül több, akár több ezer éves gondolatrendszer is meglepő párhuzamokat mutat a kvantummechanika modern filozófiai interpretációival.

A következő bejegyzés egy ilyen párhuzamot tudományos igényességgel feldolgozó könyvajánló lesz. Utána pedig újra tetemre hívjuk a Pythont és társait.

Hamarosan visszatérek 😉